Csicseriborsó brownie – egyszerű vegán recept!

csicseriborsó brownie

Igen jól olvastad… ebben a csokis csodában az alapot a csicseriborsó adja, de nem kell megijedni, mert egyszerűen fantasztikus lesz a végeredmény. Nem, nem lesz olyan, mint az eredeti cukros, tömény változat, de finom és ízletes az igen. Én már régóta nem szoktam az eredeti vajas, cukor, tojásos brownie-t készíteni, mert egyszerűen olyan “sok”, hogy egy-két falatnál többet nem bírok belőle megenni (ami éppen előny is lehetne). Ha te is egy könnyedebb, gyorsan és egyszerűen elkészíthető változatra vágysz, akkor próbáld ki nyugodtan ezt a variációt, hidd el nem fogod megbánni.

csicseriborsó brownie

Na de miért pont a csicseriborsó?

Már évekkel ezelőtt is gyakran belefutottam, hogy a külföldi oldalakon fel-fel bukkannak a csicserivel, babbal, cukkinivel készített desszertek. A tök, édesburgonya már számomra is teljesen bevett szokás, na de itt azért én is elgondolkodtam. Eddig csak sós ételekhez használtam ezeket az apró bogyókat, de a mostani eset után tudom, hogy szuperül megállja a helyét az édes ételekben is. Semleges állaga és íze van, amit egyáltalán nem lehet kiérezni, és ez számomra tökéletes. 

Véletlenül vegán

A vegán mint kifejezés az utóbbi években átment egy negatív irányba, amit nem teljesen értek. Ha valaki egy újragondolt receptet mutat, ami még vegán is, rögtön jön a támadás, hogy az eredeti jobb, minek ezt, biztos rosszabb… de én mindig örülni szoktam nekik. Annak ellenére, hogy én nem követek vegán életmódot, nagyon gyakran készítek vegán alternatívákat, és ennek sokszor az az oka, hogy szeretek az alapanyagokon spórolni (nem minőségen, csak mennyiségen). Gyakran jól jön, ha nem kell a receptbe tojás, tej, tejszín vagy vaj. És alapvetően sokszor fordul az is elő, hogy vasárnap este valami finomat szeretnénk enni, de a hűtőnk és a szekrényünk tartalma igen csak szegényes. Szóval mondhatni ez a csicseriborsó brownie is ezeken az alapokon lett vegán.

Végtelenül egyszerű

Ki ne szeretné a gyorsan és könnyen összerakható recepteket, ahol bőven elegendő egy edényt összemázolni, ami a mostani esetben egy konyhai aprító. Ha valakinek nincs otthon ilyen kiegészítője, ne essen kétségbe, mert egy botmixer vagy turmix segítségével is le lehet pürésíteni az alapanyagokat. Persze egy picit macerásabb lesz, de nem lehetetlen. 5 perce alatt összerakható és azonnal a süthető is. Rengeteg aprósággal és kiegészítővel feldobható. Kerülhet a tésztába aszalvány, magkeverék, csonthéjasok és bármi, amit a szekrényben találunk és úgy gondoljuk, jó kiegészítője lehet.

csicseriborsó brownie

Lehet ezt még fokozni?

Ha te újabb szintre szeretnéd emelni ezt a receptet, akkor jó hírem van. Könnyedén teheted gluténmentessé és akár egyben cukormentessé is ezt a brownie-t. Gluténmentes zabliszttel, vagy más semleges ízű liszttel is készítheted. Cukor helyett pedig akár áztatott datolyát (ebből 10 nagyobb darab, ledarálva tökéletes), vagy az egyszerűség kedvéért datolyaszirupot is használhatsz (én is ezt szoktam). Magvajak közül is igen széles a választék, amivel dolgozhatunk. Én most a kesut választottam, mert ennek van a legsemlegesebb íze szerintem, de ha kedveled a karakteres aromákat, akkor a mogyoróvaj és a mandula is jó hozzá.

Ez pedig egy másik vegán brownie receptem, ami egyben cukormentes is 🙂

Vegán datolya brownie

Ha kipróbáltad valamelyik receptemet és szívesen megosztanád velem és a többiekkel, akkor használd a #tündérkertrecept vagy pedig a #tündérkertblog hashtaget 🙂

 

Csicseriborsó brownie

Csicseriborsó brownie – egyszerű vegán recept!

NehézségEgyszerű
Előkészítés5 percSütés/Főzés25 percTeljes30 perc
 400 g csicseriborsó konzerv
 3 ek cukor
 3 ek liszt
 3 ek kakaópor
 3 ek növényi tej
 3 ek magvaj, én kesut használtam
 1 ek vaníliakivonat
 1 kk sütőpor
 1 kk szódabikarbóna
 1 csipet
 100 g csokoládé (akkor lesz csak vegán a recept, ha ebből is megfelelőt választasz)
1

Igazán egyszerű a dolgunk. Az aprító táljába helyezzük a liszt és a csokoládé kivételév az összes alapanyagot, majd pedig selymesre, egyneműre aprítjuk.

2

Ha az aprítónk mérete megengedi, akkor a lisztet, sütőporral és szódabikarbónával elkeverve szintén beletehetjük. Gyors mozdulatokkal, ezt is hozzákeverjük. Végezetül pedig a felaprított csokoládékat adjuk hozzá, ezt már csak egy spatula segítségével keverjük a tésztába.

3

Egy kisebb méretű tespsibe (20*20 cm négyszögletű a legjobb hozzá) átkanalazzuk a tésztát és az előmelegített 170 fokos sütőben 20-25 percig sütjük. Miután kisült már szeletelhető is, nem fog szétesni.

Hozzávalók

 400 g csicseriborsó konzerv
 3 ek cukor
 3 ek liszt
 3 ek kakaópor
 3 ek növényi tej
 3 ek magvaj, én kesut használtam
 1 ek vaníliakivonat
 1 kk sütőpor
 1 kk szódabikarbóna
 1 csipet
 100 g csokoládé (akkor lesz csak vegán a recept, ha ebből is megfelelőt választasz)

Lépések

1

Igazán egyszerű a dolgunk. Az aprító táljába helyezzük a liszt és a csokoládé kivételév az összes alapanyagot, majd pedig selymesre, egyneműre aprítjuk.

2

Ha az aprítónk mérete megengedi, akkor a lisztet, sütőporral és szódabikarbónával elkeverve szintén beletehetjük. Gyors mozdulatokkal, ezt is hozzákeverjük. Végezetül pedig a felaprított csokoládékat adjuk hozzá, ezt már csak egy spatula segítségével keverjük a tésztába.

3

Egy kisebb méretű tespsibe (20*20 cm négyszögletű a legjobb hozzá) átkanalazzuk a tésztát és az előmelegített 170 fokos sütőben 20-25 percig sütjük. Miután kisült már szeletelhető is, nem fog szétesni.

Csicseriborsó brownie – egyszerű vegán recept!

Csicseriborsó brownie